XVIII.rész

Jégkása:

- Hát igazából nem tudom, hogy mondjam el. Nem mondta hová megy, meg ki az akihez, csak a nevét tudom – itt az arcomat fürkészte, hogy elmondja e, végül egy sóhaj kíséretében kimondta azt a nevet amit nem vártam volna - Rebi.
A név hallatán könny szökött a szemembe. Nem szoktam még meg, nagyon fájt a dolog. Ő nem szólt semmit, csak megölelt. Zokogásban törtem ki. Barátnőm éppen akkor jött a ki a vízből és nem értette mi a bajom, de egyszerre magafelé fordított és cukin nézett rám a nagy szemeivel. Nem tudtam nem abbahagyni a sírást, így mosolyt csalt az arcomra. Mikor észrevette egy diadalittas mosoly kíséretében unokatestvéremhez fordult.
- Nincs kedved jégkásázni? Hozunk neki is - itt rám mutatott - csak most jobb, ha hagyjuk a gondolataival. Ismerem már régóta. Szóval benne vagy?
- Gyere menjünk - és kezét nyújtotta barátnőm felé, aki pedig elpirult, de elfogadta Dávid kezét - Fló majd jövünk. Ha elmész a telefonod legyen nálad!
- Köszönöm - ennyit tudtam kinyögni és néztem a távolodó alakjukat. Örülnék, ha összejönnének, annyira egy hullámhosszon vannak. Dávidnak is jót tenne, de Rékának is.

Míg ők távol voltak én gondolkodtam. Ki lehet ez a Rebi? Tomi még egy köszönést se tud kinyögni azóta, hogy kiborultam. Nem hiszem, hogy sokat jelentek neki, hiszen akkor már keresett volna és megbeszéltük volna. Én nem fogok odamenni hozzá, és magyarázkodni miért is akadtam ki. Ha akar valamit, majd megkeres, de ha nem, akkor megyek haza a barátnőmmel. Így nem tudok egy fedél alatt élni valakivel, hogy szeretem... 

- Epreset hoztunk, mert tudtuk, hogy azt szereted - zavarta meg a gondolataimat a legjobb barátnőm. - Hahóó! Fló', mond hogy nem T. a gond..? Őő, elfelejtettem valamit elmondani, de muszáj lesz. Figyelj, menjünk fel a nyaralóba és akkor utána egy kis séta mellett elmondom. Rendben?
- Okés, de azért a jégkásámat megkapom? - kérdeztem már nevetve tőle - Dávid nem baj, hogy itt hagyunk? Ja, és köszönöm, hogy elmondtad Tomit. - megöleltem majd megvártam mit reagál, egy bólintás volt a válasz és mi már mentünk is..
A nyaralóig beszélgettünk, hogy otthon mi volt, mennyire hiányzom az osztálynak, az iskolának sőt az igazgató is keresett, mivel a diákönkormányzat egyik legfontosabb embere vagyok.

Szóval a házba belépve a nappali nyílt egy kis folyosón átérve. Ezen a szűk részen volt a cipőtartó és a kabátoknak a helye. Leraktuk a kis komódra a táskánkat, majd a papucsunkat is kicseréltük a házban mászkálósra és mentünk is a konyhába. A helyiség világos volt és hatalmas, ahhoz képest, hogy egy nyaralóé. Falai citromsárgák, egyik falon egy nagy fekete rózsaminta volt felfestve. Csináltunk egy gyors hamburgert, majd átöltöztünk és el is indultunk a sétára. A parkig csendben sétáltunk egymást mellett, mikor megláttam egy ölelkező párt. Egyből Tomira gondoltam és a következő pillanatban megpillantottam barátnőm kíváncsi tekintetét.
- Upsz, bocsi! Csak elbambultam. Szóval üljünk le ide erre a padra - mutattam az említett tárgyra - és meséld el amit elfelejtettél idáig.

- Rendben, akkor elmondom.
- Ne idegelj ki! Mond már el!