XXI.rész

Címnélkül:

Reggel a tegnapi ruhámban ébredtem, mert a gondolkodás közben elaludtam. Miután felkeltem s a szekrényből kivettem a mai ruhámat... elszaladtam fürdeni. Megnyitottam a csapot és hagytam, hogy megteljen a kád. Közben öntöttem bele a kedvenc habfürdőmből, így mire beszálltam a kádba tele volt habbal. A szobába visszaérve Dávidot láttam meg a laptopom előtt ülni, amint meglátott benyomott egy számot és ahogy meghallottam egyből énekeltem, pontosabban üvöltöttem a szövegét az unokatestvéremmel egyetemben. A szám pedig nem más volt, mint a Magna Cum Laude-től a Pálinka Dal. A magyarázat pedig arra, hogy miért is ezt a dalt nyomta be nem más, mint egy régi emlék. Ez az emlék pedig az utolsó közös emlékünk, még apa halála előtt. Körülbelül 6 éves voltam, mikor kint ültünk a kertünkben egy délután és a szüleink főztek valami kaját. A rádiót hallgatva meghallottuk a dalt és a felnőttek énekelni kezdték. Annyira megtetszett nekünk a szám, hogy utána Dávid megtaníttatta az anyukájával nekünk a számot és mi pedig boldogan énekeltük egész este.
- Emlékszem rá, hogy délutántól egész sötétedésig ezt énekeltük kb 10 éve - mondta Dávid mikor vége lett a számnak és én is már rá figyeltem.
- Igen, én is emlékszem. Akkor még apu is velünk volt - mosolyogtam egyet, de nem igazi mosoly volt. Ő egyből rájött, megölelt.
- Az igazság az, hogy nem a zene miatt jöttem, bár jó volt ez tény - amint ezt a mondatot kimondta elhúzódott tőlem, majd folytatta - Réka miatt jöttem.
- Értem. De róla nem szeretnék beszélni, nem volt őszinte velem. Sajnos nem értem miért nem mondta el, azt hittem jó lenne neked, mint barátnőnek és hogy van köztetek már valami kialakulóban.
- Az utóbbit nem cáfolom, és az elsőt se. De azt tudom miért nem mondta el, viszont nem fogom elmondani, mert majd ő teszi ezt meg. Csak kérlek beszélj vele! Meg kell értened őt is. Most viszont én megyek, öltözz fel és gyere le reggelizni! - mondta majd adott egy puszit és kiment. Leültem a laptop elé és a képeinket nézegettem. Még Bálinttal is voltak képeim, azokat is meglestem. A képnézegetést a hasam hangos korgása zavarta meg. Nem fogadtam szót Dávidnak és a lustaságom is benne volt a dologban, fehérneműben mentem reggelizni. Senki nem volt a konyhában, viszont találtam egy tányért rajta 5 gofrival és mellette pedig egy cetlit. Ez állt benne: 'Flóra! A reggeli neked készült, pontosabban ez a rész a tiéd. Edd meg, jó étvágyat hozzá. xx:Dávid.'
Megreggeliztem, majd mikor mentem el Tomi szobája előtt az ajtó éppen kinyitódott és meglátott.
- Hmm, máskor is lehetnél így mikor felkelek - mondta álmos hangon, majd magához húzott és megölelt. Nyomtam egy puszit az arcára, majd visszaöleltem. Körülbelül 5 percig öleltük egymást, mikor felkapott és bevitt a szobájába. Óvatosan lerakott az ágyára, majd a bokámat vette szemre. Már nem volt olyan duzzadt, mint az elesés napján.
-Szépen javul a lábad - mondta miközben végigmérte a testem. Elpirultam és körbenéztem a szobájában. Megpillantottam egy Barcelona FC-s mezt a padlón. Odamentem, megnéztem "kinek a meze" és mikor láttam, hogy Cesc Fabregas neve és mezszáma szerepel rajta nagyon megörültem. Ő az egyik kedvencem a Barcaban, ezért gyorsan magamra kaptam a mezt, ami leért a combom közepéig.
- Ajh, mért kellett felvenni? De amúgy jól áll. Szépen kiemeli a lábaidat - vigyorgott Tomi.
- Tomi, fejezd be vagy nem maradok itt! - néztem rá szúrós pillantásokkal, mire ő csak felemelte a kezét védekezően.
- Oké,oké. Abbahagytam, csak maradj itt velem kérlek.
Lefeküdtünk az ágyra és beszélgettünk mindenféléről, megbeszéltük, hogy miután hazaérkezik a nyaralásról Rebeka találkozni fogunk, mert most még Amerikában van a testvérével és pár barátjával. Tomi is ment volna, de így, hogy itt vagyok nem utazott el...