Kajacsata:
- Mikor eszünk? Már éhes vagyok.
- Akár most is – vigyorgott rám Dávid – Én csak titeket vártalak.
- Köszönjük kedvességed. – vigyorgott vissza Tomi.
A vacsora finom volt, de még egy kevés maradt a tányéromban. A villámra raktam egy kisebb adagot, majd megcéloztam vele Dávidot és talált.
- Kedves Flóra! Nem dobálni kell az ételt, melyet én készítettem, hanem megenni! Úgyhogy nyugalom – nézett rám mérgesen unokatestvérem.
- Hát oké. Fogtam még egyet, majd azt Tomihoz vágtam – ő csak röhögött rajta, majd biccentett egyet és mindketten egy kisebb adaggal megcéloztuk Dávidot. Mindkettő talált. Ő meg felállt, felhúzott a székről és felkapott a vállára. A seggemet ütve odament Tomihoz és behúzott egy nem túl barátságosat a vállába. Ezután elkezdett velem rohanni, majd lerakott a kanapéra és őrült csikizésbe kezdett. Ajjaj, ennek nem lesz jó vége! - gondoltam és röhögtem.
- Dávid innen majd én átveszem – és odalépett hozzám majd rám feküdt. Lefogta a kezeimet kezével, majd megcsókolt. Utána pedig csókolt ahol ért, a fülemnél, az arcomat, az ajkaimat és a nyakamat is. Felnyögtem és szóltam neki:
- Tomi! Ne, figyelj itt van Dávid is a fotelben. – mondtam neki kicsit félve. Féltem, hogy mit mond.
- Királylány engem nem zavar a dolog, de ha már itt tartunk… - itt úgy tett mint aki gondolkozik – Á semmi.
- Na de én felmegyek és megfürdök és alszok szerintem. Jó éjt! – köszöntem el, miután kiszabadultam Tomi szorításából. Adtam neki egy csókot és Dávidnak két puszit.
Felmentem, letusoltam, majd felvettem a pizsim – egy hosszú póló és egy bugyi – és bebújtam az ágyba. Arra ébredtem, hogy valaki befeküdt mellém az ágyba és engem bámul. Egy kék szempárral találtam magam szemben, mikor kinyitottam a szemeimet.

Szia!
VálaszTörlésFent van a kritika..nézz be hozzám:) Nem lett nagyon hosszú, de szerintem így is leírtam mindent :)
xx
Szia!
VálaszTörlésElolvastam, köszönök szépen mindent! :))
xoxo
baaaszki Kitti mértnem szóltál,a blogodróól.!? eztis most kell megtudnom 13 fejezet után.?! nakössz..:D
VálaszTörlésamugy irtójóó.és imádoom.***-***
gyorsan ird a kövit mert ááááááááááááá . :DDDDDDDDDDD <3